Az utóbbi hónapokban nagyon sok támadás és vádaskodás érte a NASA-t, hogy ha nem is nyíltan, de rasszisták. Persze a NASA tagadott mindent és megpróbálta kezelni a dühödt tömegeket. Miamiban például kis űrsiklókat osztogattak a latin-amerikai gyermekeknek, de a vádaskodó embereknek ez sem volt elég.

-           - Sokáig gondolkodtunk azon, hogy hogyan tudnánk bebizonyítani, hogy nincs semmi bajunk az államok területén élő etnikumokkal. Végül a Nap-program beindítása mellett döntöttünk, melyben Josénak a parkolóban lakó kedves mexikói hajléktalannak szánunk kulcsfontosságú szerepet. – nyilatkozta Charles F. Bolden.

A napokban jelentették be, hogy kész a vadonatúj űrsikló is, mely alig több mint 1 hónap alatt készült el. Ez idő alatt megkezdődött José kiképzése is.

  - Naponta meg kellett néznem valamelyik Star Wars részt, hogy több fogalmam legyen az űrről. Továbbá szigorú diétának vetettek alá, mely részeként nem szabadott állva ennem, továbbá minden délután futnom kellett egy kört a parkolóban. Nagyon izgatott vagyok, hogy engem választottak ki, hogy elsőként, az emberiség történelmében, a Napra léphessek. – mondta a lelkes José.

A NASA bízik a sikerben. Reményeik szerint az űrhajó eljut Joséval a Napig és ott a mexikói asztronauta különleges ruhája, ami beépített jégakkukkal rendelkezik, ki fogja bírni az irdatlanul nagy hőmérsékletet.

-           - Több kiváló űrhajósunk is van, de mi mégis José mellett döntöttünk. Reméljük, ezzel a gesztussal végre bebizonyosodik, hogy mi igen is szeretjük a kissebségi embereket. – nyilatkozta lapunknak a NASA egyik embere.

Reméljük, José sikerrel jár.

Szöveg: Balu

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandeklo.blog.hu/api/trackback/id/tr22918016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása