Egy ismeretlen telefonáló juttatta el a hírt szerkesztőségünkbe, hogy az Alkeszosz-nak párt kereső műsorban a feleségjelöltek közül az egyik "hölgy" nem is ember, hanem igazából kecske.

A telefonáló mesélt a felfedezés körülményeiről is:
Mariska néni a falunkban lakik a Kossuth utcában, épp boltban volt, amikor egyszer csak panaszkodni kezdett!
Elmondása szerint rendszeresen nézi a szobaantennájával fogható kereskedelmi csatornák mindegyikét. Véletlenül fedezte fel a hiányzó állatot, nem is igazán akarta nézni a párkereső műsort, de ahogy mondta:
"Épp reklám volt a másikon, ezért átkapcsoltam! Akkor döbbentem rá, hogy az egyik lány az az én Emilem! Hetek óta nem jött már haza, kezdtem lemondani róla, már a malacok beköltöztetését tervezgettük az urammal a helyére, amikor felfedeztem, hogy ő van a tévében!" Mariska néni azt is elmondta, hogy ez nem egyedi eset, Emil a kecske már több valóságshow-ban feltűnt rövid időre, illetve egyszer beszélgetett már a Joshi Bharat-al is a mellőzöttségről, meg arról, hogy őt emberszámba sem veszik. Természetesen hazavárják a tékozló állatot, illetve a blog nyilvánosságán keresztül üzenik neki, hogy nagyon hiányzik  Lulunak a tehénnek is, és hogy már kitakarították a helyét, meg tettek friss szalmát oda neki!
A telefonáló többszöri kérdésünkre sem válaszolt arra a kérdésre, hogy melyik lányban vélte a fiú-kecskét felismerni Mariska néni, valamint arra sem kaptunk választ, hogy vajon a "sármőrrel" együtt, vagy külön várják vissza Emilt!

Szöveg: Brunner Krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandeklo.blog.hu/api/trackback/id/tr892925876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.