Valóságos ámokfutásba kezdett az ismert médiasztár Pongó. Mostanában feltűnően ingerült volt a sztár, ami sokak szerint a nem túl sikeres kislemezére vezethető vissza, mely elkészítésében olyan kiváló zenészek is segédkeztek, mint Fekete Pákó, vagy egy darab tégla.

A tegnapi nap folyamán Pongó az erzsébetvárosi szépségklinikára igyekezett, hogy hajbeültetést végezzenek el rajta. A klinikán, habár időpontra ment, körülbelül 2 órát kellett várakoznia. De mikor közölték vele, hogy nem az általa kiválasztott kutyának a szőréből ültetnek át, hanem egy most, az utcán talált westyből, akkor végképp elszakadt a cérna. A váróban lévő székeket kidobálta az ablakon, majd belerúgott kétszer is a falba, miközben megállás nélkül a „De én szép hajat akarok!”-ot ordibálta.

-          - Nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Egyszerűen megfékezhetetlen volt. Végül úgy döntöttünk, hogy kihívjuk a rendőröket. – mondta a klinika egyik alkalmazottja.

A rendőrök megérkezésekor a médiasztár még dühödtebb lett és az utcára kirohanva felborított egy autót. Szerencsére az autóban utazó embereknek nem esett bajuk. A hatóságok elöl menekülve felmászott egy villanypóznára és a „Leszek én még Frank Zappa! Lesz nekem is még olyan szép hajam!” mondatokat ordibálta. Végül a fővárosi állatkertből kiérkező S. Tamás leszedte a vadat egy nyugtató lövedékkel a póznáról.

-          - Mindenképpen ez volt a lehető legjobb megoldás. Nem akartuk, hogy valakinek még baja essen. És persze a művészurat sem szerettük volna megsebesíteni. – nyilatkozta az egyik helyszínre kiérkező rendőr.

Valószínű, hogy Pongónak még egy kis időre csak álom marad a szép dús haj, mivel a tetteiért a bíróságon kell felelnie. Az eset egyetlen áldozata a kis fehér westy volt, aki félrenyelt egy csontot és megdöglött.

Szöveg: Balu

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandeklo.blog.hu/api/trackback/id/tr802897829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.