-          Egész Karánty arcán látni a döbbenetet. – mondta Karánty polgármestere Stulcz András, aki maga sem hiszi el, hogy ilyen dolgok megtörténhettek a falujában.

A botrány 1 hete robbant ki, amikor a kis Szabó Pistike anyukája a kisfia székletében nagymennyiségű homokot talált. Mikor megkérdezte fiát, hogy szokta-e enni a homokozóban található homokot, akkor a kisfiú igennel válaszolt és hozzá tette, hogy csak azért, mert a Laci bácsi (a gondnok) mondja nekik.

A feldühödött és döbbent asszony felhívta a többi szülőt és elmondta az esetet. A szülők sorra kérdezték gyermekeiket a történtekkel kapcsolatban és ők egybehangzóan megerősítették a kis István történetét. A dühödt szülők végül a rendőrséghez fordultak, akik kihallgatták a gyerekeket. A kisóvodások további kegyetlenségekről is beszámoltak a rendőröknek. Végül az óvodába kiérkező hatóságok letartóztatta Laci bácsit és Klárika nénit, az óvónőt. A rendőrség szerint a gyerekek azért nem mertek beszélni a történtekről, mert a gondnok megfenyegette őket, hogyha valamelyiküknek is eljár a szája, akkor átszúrja egy ceruzával a csoport kabalaállatát, Rezsőt, a nyulat. A nyúl halálától rettegő kisgyermekek nem szóltak a homokevésen kívüli más kegyetlenkedésekről sem. Rajmund a körzeti megbízott elmondta, hogy Klárika néni folyamatosan a gyerekek szeme láttára szurkálta egy filéző késsel a plüssállatokat, miközben trágár szavak hagyták el a száját. Továbbá a délutáni alvás közben találomra megijesztették a gyerekeket, akik ijedtükben rendszerint bevizeltek. Ekkor nem engedték kicserélni nekik a lepedőjüket. Sőt, ha a gyerekek ellenálltak, akkor jött a homokevés. De kétség kívül a Laci bácsi hónalj szőrével ízesített leves volt a legbrutálisabb, ami csak a labori vizsgálatok alatt derült ki.

Végül mind a két személy beismerő vallomást tett. Klárika néni még a nyúl megborotválását is beismerte, amit persze a katica csoport tagjainak is végig kellett nézni.

-          Mindenképpen örülök, hogy fény derült ezekre a dolgokra. Persze jobb lett volna, ha meg se történnek. Remélem, a két bűnös elnyeri méltó büntetését. A helyükre a szomszéd faluból jön egy nagyon aranyos tapasztalt óvónő. – mondta a polgármester.

Jövő héten indul megint az óvoda. A gyerekek immár boldogan mehetnek be az ajtón.

Szöveg: Balu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandeklo.blog.hu/api/trackback/id/tr122895209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.