Az Új Magyar Gárda tagjai példát akarnak mutatni Magyarországnak és azon belül is a jó vitéz magyar embereknek, ezért kollektívan érettségizni mennek.

-           - A gárda mindig is fontosnak tartotta az oktatást. Ezért követeltük meg minden tagunktól az írni, olvasni tudást. Persze ezen készségeket is folyamatosan fejlesztettük. A tagjainknak kötelező volt részt venni az Árpád vére nyelvtani fejlesztőtáborban is, ahol elsősorban az ABC-t és a saját nevük helyes leírását gyakoroltatták a nyelvtantanárok a srácokkal. Mostanra láttuk elérkezettnek az időt arra, hogy végre leérettségizzenek az érettségivel nem rendelkező bajtársaink. A gárda maradék 5 %-ának, aki már rendelkezik érettségivel, természetesen nem kell újra nekimenni ennek a nehéz feladatnak. A fiúk természetesen a történelmet szeretik a legjobban, így ebből a tárgyból várjuk a legjobb eredményeket. A próba érettségik eddig mindig jól sikerültek, majdnem mindegyik emberünk átment kettessel. – nyilatkozta Kiss Róbert az Új Magyar Gárda vezetője.

A gárdatagok már példaképet is találtak maguknak egyik bajtársuk Kuruc Lázár személyében.

-           - Lázárka ment végig a legnagyobb fejlődésen. Úgy érkezett ide közénk, hogy csak az abc első betűjét tudta, de azt is csak visszafele, az általa minden nap látogatott kisbolt nevéből kifolyólag. – nyilatkozta Bács Fülöp, Lázár nagyon jó cimborája.

Kuruc Lázárt is szerettük volna megszólaltatni, de ő sajnos éppen távol volt, ugyan is, az előző héten nevezték ki a Magyar Turul Program élére, mely program célja a még élő turulmadarak felkutatása és megmentése a kommunista varjaktól.

Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fognak teljesíteni a fiúk/lányok az októberi megmérettetésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://ajandeklo.blog.hu/api/trackback/id/tr883013433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása